Elkezdődött a 2025-ös versenyévadunk
Elkezdődött a 2025-ös versenyévadunk, ahol a cholnokys diákok remekül szerepeltek.
Az Érdi Tar Mihály Sportcsarnok adott otthont a 2025-ös év legfontosabb hazai Sumo versenyének. Az U12-es korosztályok számára nyílt országos bajnokságot, míg az U15 korosztálynak nemzetközi válogató versenyt rendeztek a világversenyekre. A nemzetközi válogatóversenyen a magyar csapatok mellett Európa legjobb lengyel, norvég, ukrán és német versenyzői szerepeltek. A szezonkezdet ellenére kimondottan színvonalas és kemény mérkőzéseken dőlt el az érmek sorsa. Az U15-ös korosztályban Szalai Ágnes második helyen végzett Horváth Marcell László harmadik lett. Az országos bajnokságon - nemzetközi környezetben - kiemelkedően szerepeltek a fiatalok. Takó András első helyen végzett, azaz országos bajnoki címet szerzett. Szauer Kende Attila második lett, míg Vass Lara harmadikként zárta a versenyt.
Gratulálunk sportolóinknak és további sikeres felkészülést kívánunk a februári országos bajnoki döntőkhöz.
...
Vetési labor

Nem vesztegettük az időt az új év elején. A 7.b osztály tanulói rögtön 2025 első tanítási hetén a Vetési gimnázium laboratóriumában töltöttek el egy napot.
Kedves Gyerekek, Szülők, Hozzátartozók!
Eljött az utolsó tanítási nap 2024-ben.
A mozgalmas időszak után nagyon boldog karácsonyt és jó pihenést kívánunk mindnyájuknak!
Néhány információ a szünetről:
A téli szünet 2024. december 21-től 2025. januárig 5-ig tart.
Az első tanítási nap: 2025. január 6., B hét szerinti hétfő lesz.
A legkisebbek sem tétlenkedtek az év utolsó hónapjaiban.
A kemény munka után kiérdemeltek egy kis szórakozást is a moziban, sőt a szülőkkel közös kézműveskedéssel együtt készültek advent első vasárnapjára. A pályaorientációs nap keretein belül ellátogattak a mentőállomásra. A tanító nénikkel még az utolsó héten meglepetés mézeskalácsot is sütöttek a szülőknek, aminek a minőségét természetesen ők is megvizsgálták
Keresőverseny
Lezajlott az ünnepi héten az internetes keresőversenyünk. Gratulálunk a négy leggyorsabb és legpontosabb adatkeresőnek. Az első helyen Kozma Nóra 6.a, a másodikon Steinbach Maya 6.a, míg a harmadik helyen azonos potszámmal Szabó Ádám 6.a és Tóth Kevin Kristóf 8.b osztályos tanuló végzett.
11. oldal / 30