Október 15-én szombaton az idei tanévben először fogadtuk az iskolánk iránt érdeklődő óvodásokat szüleikkel együtt. A hagyományos iskolaelőkészítő foglalkozást ezúttal egy nyílt nap keretében rendeztük meg, melyen az óvodások iskolánk alsó tagozatos diákjaival együtt egy remek délelőttöt tölthettek el.
Az esemény az első osztályos nebulók fogadalomtételével és avatásával indult, akik az elmúlt hetekben remekül megállták a helyüket. Így a nyolcadik osztályos, végzős tanulók nyakkendőt kötöttek az újdonsült kisdiákok nyakába, és Cholnokys diákká fogadták őket. Az ajándékba kapott, iskolai címerrel ellátott nyakkendőt ezután minden iskolai ünnepélyen büszkén viselhetik a kis elsősök.
A program játszóházzal folytatódott. Kézműves asztalok várták a gyerekeket, ahol színes őszi levelekkel és őszi termésekkel dolgozhattak. Levélképek, mozaikképek és csuhébabák készültek az ügyes kezek alatt. A mozogni vágyók sem unatkoztak, akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, népi játékokon, körjátékokon és néptáncon keresztül ismerkedhettek az őszi hagyományokkal.
Az Őszköszöntő délelőtt hamar elrepült, a gyerekek, a szülők és a pedagógusok is remekül érezték magukat. Legközelebb november 11-én, Márton napján várjuk az óvodásokat Manó-tanya foglalkozásra.