Október 13-án, pénteken rendeztük meg hagyományos Őszköszöntő délutánunkat. Az esemény az első osztályos nebulók fogadalomtételével és avatásával indult. Az újdonsült kisdiákok az elmúlt hetekben remekül megállták a helyüket az iskolában, így a hetedik osztályos tanulók cholnokys diákká fogadták őket, és nyakkendőt kötöttek a nyakukba. Az iskolai címerrel ellátott nyakkendőt ezután minden iskolai ünnepélyen büszkén viselhetik a kis elsősök.
A program játszóházzal folytatódott. Kézműves asztalok várták a gyerekeket, ahol színes őszi levelekkel és őszi termésekkel dolgozhattak. Levélképek, mozaikképek és színes levelekbe öltöztetett ősztündérek készültek. A szorgos kezek közül kikerült munkákból egy szemet gyönyörködtető őszi installáció állt össze. A mozogni vágyók sem unatkoztak, akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, népi játékokon, körjátékokon és néptáncon keresztül ismerkedhettek az őszi hagyományokkal.
Az Őszköszöntő délután hamar elrepült, a gyerekek remekül érezték magukat. Képek